Szent Száva-nap Tóthfaluban, 2015.01.27.

Mint ismeretes, január 27-e Szent Száva napja, akiről idén is, mint minden évben egy rövid ünnepi műsor keretében emlékeztünk meg.

Tóthfaluban a műsor reggel 7.30 után vette kezdetét, melyben megismerhettük Szent Száva életútját, valamint legendáit, de hogy ez az ünnep ne álljon annyira távol diákjainktól, néhány versikével felidéztük az iskola, de mindenekelőtt a szeretet fontosságát is az életükben. Az iskola kórusa is megmutatta magát, a Szent Száva-himnusz eléneklésének erejéig.

A műsor megemlékezés-jellegű volt, tehát röviden foglaltuk össze a híres szerb úttörő munkásságát. A nap folytatásában a szabad aktivitásnak adtunk teret, vagyis a felső tagozatos diákok az asztalitenisz és a billiárd fortélyait próbálhatták ki az iskola előcsarnokában, illetve a kollégium keretein belül. Felügyelő tanárok voltak: Rövid Jenő, Pletikoszity Tibor, Rice Ágota, Mák János. Azon tanulók számára azonban, akik nem szerettek volna részt venni ezeken a játékokon, azok számára kvízt készítettünk elő nagyon sok érdekes és hasznos tudnivalóval.

A programok nagyon jó hangulatban teltek, az idő elrepült felettünk. A vetélkedő alatt nagyokat nevettünk, de új tudásra is szert tehettünk. A játékot Babarci F. Karolina vezette, segítői Bálint Ágotta és Szép Hedvig voltak.