Gyerekhét – csütörtök, 2014.10.09.

Oromhegyes

A csütörtöki nap szintén a sportról szólt, valamint érdekes kémiai kísérletek kipróbálásában vehettek részt a tanulók.

Orom

A csütörtök színe az üde sárga volt. A már várt reggeli torna után (melyet a két fiú tartott) következtek a – sem aznap, sem egyébkor – nem unalmas tanórák. Kilenc-fél tiztől a felsős osztályok előkészítették a terepet a főzéshez. Az 5. és 7. osztály képviselői csodás krumplis-kolbászos paprikást főztek, a 6. és 8. osztályos kis szakácsok pedig húspogácsát sütöttek tárcsán. Tizenkettő után kezdődhetett a terítés és az elkészült étkek próbája: az evés. Minden osztály nagyon kitett magáért: nemcsak salátáról gondoskodtak a főétel mellé, hanem még sütemény is került az asztalra, melyből először mindenkit körbekínáltak. Ez a nap telt talán a legjobb hangulatban, mindenki egész nap egy közös célért dolgozott, s ennek megvolt a jutalma: a jól sikerült és vidám hangulatban elköltött ételek, mely után senki nem volt éhes.

Délután néhány hetedikes és nyolcadikos tanulónak fizikatanáruk kiséretében lehetősége nyilt ellátogatni Csókára, ahol megtekínthették az Utazó fizikashow-t.

Alsósok: Csütörtökön sárga ruhákat és kiegészítőket húztunk fel. A nyolcadikosok által levezetett tornagyakorlatokat mindenki élvezte. Órák után kerékpártúrára indultunk Völgyesre. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Nagyon élvezetes volt a határban a kerékpározás. Az iskolában már vártak minket. Ügyességi és vidám utánzós játékokat játszottunk az iskola udvarában. Ez után szendvicset ettünk a kultúrház udvarában, majd hazaindultunk. Az első és második osztályosok lovas kocsikkal közlekedtek.

Tóthfalu

Csütörtökön sárgába öltöztünk. A tornaórán futóversenyt rendeztünk, utána pedig színes karkötőket készítettünk.

Ezalatt a nagyobb diákokat Szabó Roland tanár úr kvízjátéka nyűgözte le.