Szecessziós séta Szabadkán

2014.X.2-án tanítás után az oromi alsós kisdiákok Szabadkára látogattak tanítóik kíséretében. A kirándulás célja a város nevezetes épületeinek megismerése volt. Priboj P. Vesna tanárnő jóvoltából egy csodálatos sétának lehettünk részesei. Sok új információt tudtunk meg a városháza épületéről, a zsinagógáról és a Raichle-palotáról. Megcsodáltuk a város patinás épületeit. Virág és szív szimbólumokat fedeztünk fel sok …

Nastaviti čitanje

Rendhagyó magyaróra, 2014.09.05.

          2014. szeptember 5-én, pénteken délelőtt zsúfolásig megtelt az oromi Kis Ferenc Általános Iskola előcsarnoka, ugyanis a 62. Magyarkanizsai Írótábor szervezésében idén is rendhagyó irodalomórára került sor. Ebben az évben Bogdán József, vajdasági katolikus pap és költő volt a vendég.               Az atya beszélt a tanulóknak …

Nastaviti čitanje

Eseménydús szombat Tóthfaluban, 2014.09.13.

2014. szeptember 13-án, szombaton iskolánk tóthfalusi épületében érdekesebbnél érdekesebb programok várták a tanulókat. A Magyarkanizsai Vöröskereszt tagjai hasznos elsősegélynyújtási tanácsokkal látták el diákjainkat. Az alsósok gyümölcssalátákat, gyümölcsszobrokat készítettek, melyeket aztán örömmel fogyasztottak el. A felsős tanulók közül néhányan kiélhették művészi hajlamukat, Tijana tanárnő közreműködésével gyönyörű festmények készültek. A 7. és 8. osztályos tanulók pedig a szabadidős …

Nastaviti čitanje

Őszi kóstoló Oromon

2014.09.13- án gyermekzsivajtól volt hangos az oromi művelődési otthon nagyterme.Őszi kóstolóra gyűltek össze az iskola tanulói. A süteményektől, gyümölcsöktől roskadozó asztalokat a falu lakosai is megcsodálhatták. A gyerekek a piacra látogatókat is megkínálták. Ezt a programot a magyarkanizsai Vöröskereszt aktivistáinak előadása és bemutatója követte. Hodik Erzsébet a Vöröskereszt nevében ajándékcsomagot nyújtott át a tanulóknak.

Iskolánkba látogatott Jódal Rózsa írónő, 2014.09.05.

2014. szeptember 5-én (pénteken) iskolánk vendége volt Jódal Rózsa tanár, író, szerkesztő. 1960-1980-ig a Jó Pajtás újságírója, az irodalmi rovat szerkesztője. 1980-1994-ig az Újvidéki Rádió dramaturgja. 1994-től nyugdíjas. Munkái: – Gömblakók (regény, 1988), – Jégvirágerdőben (mesék, 1993), – Mindenfáj Jánoska panaszai (meseregény, 1999), – A csokinyuszi három kívánsága (mesék, 2002). – Számos rádiódráma és gyermekhangjáték, amelyeket …

Nastaviti čitanje