Karácsonyi műsor Oromhegyesen, 2014.12.23.

Oromhegyesen 2014. december 23-án a Faluházban került sor a karácsonyi ünnepségre. A jelenet, melyre a műsor épült, a Karácsonyi fény címet viselte, és középpontjában a család jelentősége állt. Felléptek mind az alsós, mind pedig a felsős tanulók: verssel, tánccal, árnyjátékkal, betlehemezéssel. Az ünnepi műsor végén Vajda Attila igazgató, valamint Dobó Tibor atya értékelte a tanév …

Nastaviti čitanje

Félévzáró műsor – Tóthfalu, 2014.12.23.

A tóthfalusi iskolaépületben 2014. december 23-án, 13,45 órai kezdettel került sor a félévzáró műsorra. A hangulatos előadások sorát az alsósok nyitották meg, akik betlehemezéssel, versekkel, metalofonon játszott dalokkal léptek fel. Őket a felsősök kórusa, szavalatai követték. A műsor végén Vajda Attila igazgató úr mondott beszédet, majd kiosztásra kerültek az ajándékok is. 1 2 ►

Pályázat: A jövő iskolája felé – szaktanterem felszerelése iskolánkban, 2014.12.18.

Iskolánk részt vett A jövő iskolája felé – szaktanterem felszerelése iskolánkban elnevezésű pályázaton, mely eszközbeszerzésre irányult. Célunk a tanórák, az iskolai rendezvények minőségesebbé tétele. A tanulók nagyon boldogok voltak az új szemléltetőeszköz láttán. A támogatást iskolánk diákjai és tanárai nevében is köszönjük a Magyar Nemzeti Tanácsnak!

Luca-napi népszokások felelevenítése

Az oromi általános iskolában a tavalyi rendezvények folytatásaként Luca- napi népszokásokat elevenítettek fel a diákok és pedagógusaik. Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete a Magyarkanizsa a történelem viharában elnevezésű program keretében célul tűzte ki a néphagyományok ápolását. Társszervezőként ebben a munkában részt vett a Varázsfalatok, valamint a Zengő Tájház civil szervezet is. Külön köszönet Dobó Ilonának, aki …

Nastaviti čitanje

Jászszentlászlói vendégek tóthfalusi iskolaépületben, 2014.12.12.

2014. december 12-én, a tóthfalusi iskolaépületben vendégül láttuk a jászszentlászlói testvérfalu képviselőit. Az óvodások és iskolások színvonalas műsorral kedveskedtek a vendégeknek, akik ajándékcsomaggal és műsorral lepték meg a vendéglátókat!