Igor Bagány

Author's posts

Szemléltető eszközök diákjaink számára

Iskolánk oromhegyesi részlege sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alap által kiírt, szemléltető eszközök vásárlására előirányzott pénzbeli juttatásra. Ennek köszönhetően Orff-féle ritmushangszereket, vonalzókészleteket, menzúrákat szereztünk be diákjaink számára.

1000 esztendő, 2014.11.29.

 Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete idén immár kilencedik alkalommal hirdette meg az Ezer Esztendő című irodalmi és rajzpályázatot, melynek témája egy adott népmese illusztrálása, elmesélése, leírása, majd előadása volt, korcsoporttól függően. A megmérettetésre 2014. november 29-én, szombaton került sor a Kis Ferenc Általános Iskola Oromhegyes – Orom oromhegyesi épületében. Iskolánkból a következő tanulók kaptak jutalmat: Varga …

Nastaviti čitanje

András-napi Sokadalom és Kocsonyafesztivál, 2014.11.22.

November 22-én András-napi Sokadalom és Kocsonyafesztivál volt az oromhegyesi Faluházban. A rendezvényen részt vettek iskolánk tanulói is. A tanítónők segítségével különböző karácsonyi díszeket készíthettek a gyerekek, de más kézműves foglalkozásokon is kipróbálhatták magukat. Az ügyeskezű diákok szőttessel, foltvarrás technikával készült díszekkel, fonalbábbal és többféle fenyődísszel térhettek haza. A nap folyamán meleg teával és frissen sült …

Nastaviti čitanje

Napsugaras ősz 2014.

2014. november 16-án, vasárnap délután 15 órai kezdettel tartották meg Oromon az idei Napsugaras ősz rendezvényt, melyen a falu idős polgárait köszöntik és vendégelik meg kedves szavakkal, finom teával és foszlós kaláccsal. A műsort a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagytermében rendezték, felléptek a helyi óvoda csoportjai és az általános iskolás tanulók. A jól sikerült program …

Nastaviti čitanje

Fekete Mihály Matematika Emlékverseny – II. forduló, 2014.10.17.

Fekete Mihály Matematika Emlékverseny területi döntőbe jutottak osztály Erdélyi Violetta (Oromhegyes) Tóth Tamara (Tóthfalu) – jutalmat kapott osztály Beszédes Emese (Oromhegyes)