Gyerekhét – hétfő, 2014.10.06.

Oromhegyes

Az oromhegyesi iskolában a gyermekhét első napját reggeli tornával nyitottuk meg. A tanulók délután folytathatták a sportolást a magyarkanizsai gyógyfürdőben, ill. a nagyobbak a tanítási órák után egy humoros animációs filmet nézhettek meg.

Orom

Hétfőn a piros szín volt a nyerő. Reggeli tornával kezdődött a nap alsósnak és felsősnek egyaránt, ezt két nyolcadikos fiú tartotta, Lackó Roland és Cseszkó Márk. A rövidített órákat követően a felsősök az iskola tornatermében stafétajátékokat játszottak Teslity Zoran tanár úr vezetésével.

Alsósok: Hétfőn mindenki pirosba öltözött. Reggeli tornával indult a nap. Tanítás után az ebédlőben madár formájú ceruzatartókat készítettünk színes papírból. Nagyon szép munkák születtek, amiket a gyerekek boldogan vittek haza. Az anyagot, amivel dolgoztunk, a Zengő Tájház Kézműves Egyesület adta.

 

no images were found

Tóthfalu

Sokéves hagyományunkhoz híven idén is megszerveztük a gyermekheti programokat Tóthfaluban. A kedvező időjárásnak köszönhetően sikerült maradéktalanul megvalósítani minden előrelátott foglalkozást.

 Mivel a Gyermekhét elsősorban a sport, a mozgás jegyében zajlott, így minden napot reggeli tornával kezdtünk, melyet egy-egy felsős tanuló vezényelt le.

Hétfőn, a bemelegítés után meghallgattuk a felsősök beszámolóját a gyermekjogokról. Tanítás után az alsósok nagyobbik része egy kellemes kerékpártúrát tett a falu körül, míg a többiek korcsolyáztak az iskola körül. Ezen a napon pirosba öltöztünk. Délután úszni/fürdeni mentünk.