Képek
dec 21
Karácsonyi műsor – Orom, 2017.12.21.
Iskolánkban 2017. december 21-én 12 órai kezdettel került megrendezésre a karácsonyi műsor, melyre pedagógusaink készítették fel az alsós és felsős tanulókat. A gyerekek szép műsorral készültek: felléptek a kórussal, magyar, angol és szerb nyelvű verses összeállítással, betlehemes játékkal, furulya-, klarinét-, zongora- és metallofonjátékkal, valamint hópehelytánccal. A műsort megtekintette a Mikulás magyarországi nagykövete, Kovács István is, …
dec 20
Cipősdoboz akció, 2017
2017 decemberében újból gyűjtésbe kezdtek iskolánk tanulói, ugyanis ebben az évben is bekapcsolódtunk a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Cipősdoboz akciójába, melyet már hét éve szerveznek meg a szegény sorsú gyerekek megsegítésére. Karácsonyig szép számú doboz gyűlt össze. Jó érzés számunkra, hogy ajándékainkkal örömet szereztünk azoknak, akiknek kevés jut! Képek
dec 20
Baráti találkozó a szabadkai Szent Száva iskolával, 2017.12.20.
2017.12.20-án az oromi épület alsósai, valamint a felsősök közül a Diákparlament képviselői látogatást tettek a szabadkai Szent Száva Általános Iskolában. A nap a barátkozás jegyében zajlott. Közös programokban vettek részt a gyerekek, amelyek párhuzamosan folytak szerb és magyar nyelven. A jól sikerült nap mindenkit örömmel töltött el. Képek