Luca-napi népszokások felelevenítése

Az oromi általános iskolában a tavalyi rendezvények folytatásaként Luca- napi népszokásokat elevenítettek fel a diákok és pedagógusaik. Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete a Magyarkanizsa a történelem viharában elnevezésű program keretében célul tűzte ki a néphagyományok ápolását. Társszervezőként ebben a munkában részt vett a Varázsfalatok, valamint a Zengő Tájház civil szervezet is. Külön köszönet Dobó Ilonának, aki …

Olvass tovább

Jászszentlászlói vendégek tóthfalusi iskolaépületben, 2014.12.12.

2014. december 12-én, a tóthfalusi iskolaépületben vendégül láttuk a jászszentlászlói testvérfalu képviselőit. Az óvodások és iskolások színvonalas műsorral kedveskedtek a vendégeknek, akik ajándékcsomaggal és műsorral lepték meg a vendéglátókat!

A Mikulás nagykövete iskolánkban, 2014.12.11.

2014. december 11-én Kovács István, a magyarországi Mikulásnagykövet ellátogatott a Kis Ferenc Általános Iskola oromhegyesi, tóthfalusi, völgyesi és oromi iskolaépületbe. A következő programokon vettek részt a tanulók: kocogtak a Mikulással, feltöltötték a madáretetőket, előadást hallgattak István Lappföldön tett látogatásáról, élménybeszámolót a pekingi olimpián való részvételről, majd fényképezkedtek az olimpiai fáklyával. Tekintse meg a Pannon RTV cikket …

Olvass tovább

Mikulás nap az alsóban, Oromhegyes – 2014.12.05.

2014. december 5-én délelőtt az oromhegyesi alsóban járt a Mikulás. A gyerekek versekkel, dalokkal, kis előadással kedveskedtek az öreg látogatónak, aki mint minden évben, most is teli puttonnyal érkezett. Miután a kicsik megkapták a megérdemelt ajándékot, végigjárta a felsős osztályokat is és ott is szétosztotta az édességgel teli csomagokat. Köszönjük a Mikulásnak, hogy eljött hozzánk …

Olvass tovább

Mikulásvárás Oromon

2014. december 5-én iskolánkba látogatott a Mikulás. A gyerekek énekszóval, versekkel, furulyaszámokkal köszöntötték a kedves vendéget. Ezen a napon ajándékként az alsósok és az óvodások a Petőfi Sándor Művelődési Házban bábelőadásokat nézhettek meg a kiskunhalasi Szivárvány bábcsoport és az oromi bábcsoport előadásában.