Az első tavaszi vetőmagvásár alkalmából meghirdetett rajzpályázat és irodalmi pályázat győztesei

Február 25-én került sor Oromon az első tavaszi mini vetőmagvásár megszervezésére az iskola épületében. E vásár célja, hogy minél több vetőmagház, illetve műtrágyát, vegyszert forgalmazó cég kiállítsa a legújabb termékeit és azt bemutassa a megjelent termelőknek. A 11 kiállító kb. 150 látogatót vonzott erre a rendezvényre. Vajda Bernárd főszervező megnyitó beszédében elmondta, hogy a falusi életet a gyerekek között is szeretnék népszerűsíteni, így rajz- és irodalmi pályázatot hirdettek Az én falum címmel. A legügyesebb munkák készítői: Sándor Bence, Vajda Balázs, Kovács Viktória, Szalkai Jázmin, Nógrádi Edvin, Tratyik Rafaella, Kolompár Emese és Rövid Dominik voltak, akik szép jutalomban részesültek. A főszervező elmondta továbbá, hogy a kiállítás alkalmából befolyt összeg egy részét az iskola javára fordítják eszközök vásárlására. Vajda Bernárd megköszönte az igazgató úrnak, hogy rendelkezésre bocsátotta az iskola épületét, az iskola tanárainak, akik közreműködtek a gyermekek munkáinak elbírálásában, valamint a takarítóknak, fűtőnek, akik hozzájárultak munkájukkal a rendezvény sikeres lebonyolításához. Mindannyian reméljük, hogy jövőre ugyanitt és ugyanígy még több kiállítóval és látogatóval találkozunk, és a St.Mark D.O.O. vállalat és az iskola együttműködése a gyerekek örömét is szolgálja.