Author's posts

Iskolanapot ünnepeltünk Oromon

Hétfőn, március 2-án az oromi épületben is megemlékeztünk iskolánk névadójának, Arany Jánosnak a születésnapjáról, amely egyben iskolanapunk is. A műsorban felsős tanulóink léptek fel alkalmi szavalatokkal, jelenettel, dallal és klarinétjátékkal.  Képek

Községi technika verseny Horgoson

A Horgoson megtartott kistechnikusok versenyén, az oromhegyesi Arany János Általános Iskolát 6 tanuló képviselte. Horvát Henrietta 2. helyezést ért el, így jogot szerzett az április 4-én megtartandó kistechnikusok körzeti versenyén való részvételre. Képek

Szent Száva napi műsor Tóthfaluban

 Január 27-e Szent Száva napja, akiről idén is, mint minden évben egy rövid ünnepi műsor keretében emlékeztünk meg. A műsorban  röviden összefoglaltuk  a híres szerb úttörő munkásságát.  A nap folytatásában kvízre került sor,  majd ügyességi játékokat játszottak a tanulók. A program nagyon jó hangulatban telt, az idő elrepült felettünk. Képek

Szent Száva napi műsor Oromon

Oromon is megemlékeztünk Szent Száváról. Műsorral és játékokkal telt a nap. Képek

A magyar kultúra napja

Iskolánkban is megemlékeztünk  A magyar kultúra napjáról.