Egy délután Arannyal

             Az oromhegyesi Arany János Általános Iskola évente több ízben megemlékezik névadójáról. Ilyen alkalom a március 2-án megszervezésre kerülő iskolanap, illetve az Egy délután Arannyal elnevezésű irodalmi- és rajzpályázat. A járványügyi előírásokat betartva ez a rendezvénysorozat idén is megvalósult. A helyesírási versenyre november 18-án, míg a képzőművészeti alkotások elkészítésére, a szép beszéd versenyre, illetve az Arany János történelmi korát tanulmányozó vetélkedőre november 27-én került sor.

            Mintegy hatvan diák nevezett be ezekre a megmérettetésekre, és húsz pedagógus vett részt a verseny lebonyolításában. Minden versenyző oklevelet kapott, a kiemeltek pedig könyvjutalomban részesültek.

A zsűri minden kategória legjobbjait jutalmazta.

            A helyesírási verseny díjazottjai: Bicskei Ramóna, Tukacs Andrea (5.osztály), Bicskei Sándor (6. osztály), Kovács Katalin (7. osztály), Balázs Kolos (8.osztály). 

            Szép beszéd kategóriában a következő tanulók kaptak jutalmat: Nyilas Zsófia (5. osztály), Sándor Heidi (6. osztály), Horvát Csaba (7.osztály),  Kovács Katalin (8. osztály). A történelmi kvíz legjobbjai Bicskei Sándor, Cseh Kristóf, Dukai Ákos (5-6. osztály), Bilicki Réka, Vajda Máté, Lőrinc Kornél (7-8. osztály). 

            A rajzpályázat díjazottjai: Magosi Írisz (2. osztály), Törtelyi Bálint (1. osztály), Erdélyi Tibor (2. osztály), Magosi Jázmin (4. osztály), Faragó Luca (3. osztály) és Lőrinc Ramóna (3. osztály), Bicskei Géza (5. osztály), Tukacs Andrea (5. osztály), Bicskei Géza (6. osztály), Kalmár Alex (6. osztály), Kis Léda (7. osztály), Muhi Barbara (7. osztály), Szabó Fruzsina (7. osztály).

Minden versenyző oklevelet kapott, a kiemeltek pedig könyvjutalomban részesültek. A vetélkedő megvalósulását a Tartományi Oktatási Titkárság támogatta.