Megemlékezés Tóthfaluban az 1848/49-es szabadságharcról, 2017.03.15.

Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848. március 15-nek a megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett.

1848. március 15-e a történelem magasságából szemlélve csupán egy egyszerű esős tavaszi nap volt. Ám iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy ezen a napon Pesten forradalom zajlott. E nap eseményeit elevenítette föl ünnepi műsorunkban a hetedik osztály. A fiúk részleteket mondtak el Petőfi naplójából, Kossuth beszédéből, de megemlítették név szerint a márciusi ifjakat is. A lányok pedig a márciusi eseményekben résztvevő asszonyok életrajzát mutatták be röviden.

A forradalom szomorú véget ért, de a szabadság magvát örökre elültették a magyar emberek szívében. Erre emlékezünk minden március 15-én!