Munkaszombat az Arany János Általános Iskolában, 2016.09.10.

Oromhegyes:

2016.szeptember 10-én munkaszombatot tartottunk az oromhegyesi Arany János Általános Iskolában.

Az iskola tanulói reggel 8 órakor gyülekeztek az udvarban, majd a Vöröskereszt képviseletében Hodik Erzsébet kiosztotta a rászoruló gyerekeknek szánt csomagokat, amelyet a Diákparlament tagjai vettek át.

Ezután az alsósok, tanítóikkal együtt, egy nagyon jó hangulatú néptáncbemutatón vettek részt, amelyet Szécsi Zsolt, néptánc oktató tartott. A nap folytatásában érdekes társasjátékokat próbáltak ki.

Ez alatt a felsősök osztályfőnökeik társaságában sportjátékokat játszottak az udvaron és a tornateremben, valamint a jelentkező lányok a komposztládát ürítették ki. Az összegyűjtött virágfölddel feltöltötték a tanulók a tantermekben lévő virágcserepeket.

Minden diák 10 órakor ment haza.

Az eltervezetteket megvalósítottuk és mindenki elégedett volt a programmal.

A munkaszombat a következő tanárok közreműködésével jött létre:

Fejős Vajda Beáta, Vajda Kinga, Balázs Katalin, Bicskei Angéla, Csikós Anita, Hóli Tóth Ugyonka Erika, Juhász Szabolcs, Szabó Roland, Rakin Nikola, Varjú Léna, Gazdag Emma

Orom: