Iskolanap – Orom, 2016.03.02.

Lassan fél éve viseli iskolánk Arany János nevét, a költő születésnapjának alkalmából pedig március 2-án minden épületben tematikus műsorral készültek a magyartanárok.

Az oromi épületben a tanítást követően ünneplőbe öltözött szereplők lepték el az előcsarnokot, és  kíváncsian figyelő társaiknak képeket mutattak és meséltek a költő életéről, részleteket szavaltak legismertebb műveiből, jelenetet játszottak el a Toldiból, majd az iskolai élettel kapcsolatos szövegek következtek. Az ünnepséget furulyásaink nyitották meg, utánuk iskolánk igazgatójának köszöntőjét tolmácsolta egy tanuló, zárásként pedig iskolánk kórusa lépett fel egy alkalomhoz illő dallal. A felkészítésben részt vett Gulyás Ágnes zenetanárnő és Majlát Hermina magyartanárnő, a díszítés Molnár Piroska tanítónő munkája, a technikai és egyéb eszközök előkészítését Dobó Zoltán és Kovács Gábor végezte. Ezúton is köszönjük a műsor sikeres lebonyolításához nyújtott mindennemű segítséget!