Megemlékezés Tóthfaluban az 1848/49-es szabadságharcról, 2017.03.15.

Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848. március 15-nek a megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk …

Olvass tovább

Trainingspot Társulat vendégszereplése Tóthfaluban, 2017.03.14.

2017. március 14-én Tóthfaluban mutatták be a magyarországi Trainingspot Társulat és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciójában létrejött Bábel center című előadást. Ezt az előadást a nyolcadik osztályos diákoknak szánták. Ez egy komlex színházi nevelési program volt, ami annyit jelentett, hogy néha megállították az előadást, s kiscsoportos foglalkozást iktattak be a gyerekeknek, együtt találták ki …

Olvass tovább

Földrajz – községi verseny, 2017.03.12.

A földrajz községi verseny eredménye: 7. osztály 3. hely – Úri Szilárd (Orom)  

Műszaki és informatika nevelés – községi verseny, 2017.03.11.

A műszaki és informatika nevelés községi verseny eredménye: 5. osztály 2. hely – Bontovity Kitti (Orom) 6. osztály 1. hely – Bicskei Viola (Oromhegyes)  

Nőnapi műsor 2017.

Oromhegyesen   Oromon Az Arany János Általános Iskola tanulói nőnapi műsorral kedveskedtek falunk lányainak, asszonyainak, az édesanyáknak és nagymamáknak. Az ünnepségre 2017. március 10-én délután 16 órakor került sor az oromi művelődési egyesület nagytermében. A 45 perces műsorra sokan voltak kíváncsiak, röviddel 16 óra előtt megtelt a terem az érdeklődőkkel. A műsor első 15 percében …

Olvass tovább