A tóthfalusi iskolaépületben 2014. december 23-án, 13,45 órai kezdettel került sor a félévzáró műsorra. A hangulatos előadások sorát az alsósok nyitották meg, akik betlehemezéssel, versekkel, metalofonon játszott dalokkal léptek fel. Őket a felsősök kórusa, szavalatai követték. A műsor végén Vajda Attila igazgató úr mondott beszédet, majd kiosztásra kerültek az ajándékok is. 1 2 ►
dec 18
Pályázat: A jövő iskolája felé – szaktanterem felszerelése iskolánkban, 2014.12.18.
Iskolánk részt vett A jövő iskolája felé – szaktanterem felszerelése iskolánkban elnevezésű pályázaton, mely eszközbeszerzésre irányult. Célunk a tanórák, az iskolai rendezvények minőségesebbé tétele. A tanulók nagyon boldogok voltak az új szemléltetőeszköz láttán. A támogatást iskolánk diákjai és tanárai nevében is köszönjük a Magyar Nemzeti Tanácsnak!
dec 14
Luca-napi népszokások felelevenítése
Az oromi általános iskolában a tavalyi rendezvények folytatásaként Luca- napi népszokásokat elevenítettek fel a diákok és pedagógusaik. Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete a Magyarkanizsa a történelem viharában elnevezésű program keretében célul tűzte ki a néphagyományok ápolását. Társszervezőként ebben a munkában részt vett a Varázsfalatok, valamint a Zengő Tájház civil szervezet is. Külön köszönet Dobó Ilonának, aki …
dec 11
A Mikulás nagykövete iskolánkban, 2014.12.11.
2014. december 11-én Kovács István, a magyarországi Mikulásnagykövet ellátogatott a Kis Ferenc Általános Iskola oromhegyesi, tóthfalusi, völgyesi és oromi iskolaépületbe. A következő programokon vettek részt a tanulók: kocogtak a Mikulással, feltöltötték a madáretetőket, előadást hallgattak István Lappföldön tett látogatásáról, élménybeszámolót a pekingi olimpián való részvételről, majd fényképezkedtek az olimpiai fáklyával. Tekintse meg a Pannon RTV cikket …













