Nyári tanteremmel gazdagodott az oromhegyesi iskola

            2020. október 9-én adták át ünnepélyes keretek között az oromhegyesi iskola új, kültéri tantermét.

            Pénteken, a gyermekhét utolsó napján került sor az oromhegyesi nyári tanterem átadására. Az ünnepségen fellépett Lékó Balázs Zétény (szavalat), Vajda Blanka (ének) és Beszédes Evelin (szavalat). Az előadás után iskolánk igazgatója, Vajda Attila elmondta, hogy intézményünk számára milyen fontos volt a kinti tanterem megépítése. Jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy a járványügyi helyzet miatt itt gond nélkül meg lehet majd tartani például a zeneórákat, hanem abban is, hogy az oromhegyesi diákok egy régi álma valósult meg ezen a napon.

            Megköszönte Lackó Róbertnek,  aki Magyarkanizsa önkormányzatának képviseletében volt jelen, hogy az önkormányzat segítségével megvalósulhatott a kinti tanterem építészeti tervdokumentációja.  Köszönettel fordult továbbá Bata Károly felé is, aki a Bata Trans Kft. képviseletében érkezett. A Bata cégcsoport támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a kültéri tanterem kiépítése.

Az építkezés kivitelezését pedig  Bata Frigyes oromhegyesi vállalkozónak köszönhetjük.

            Az ünnepség végén Vajda Attila és Bata Károly vágta el a nyári tanterem oszlopai közé kifeszített szalagot, s ezzel ünnepélyesen is átadták a termet az iskola diákjai és tanárai számára.

Pannon RTV

Képek