Iskolakezdés

Tisztelt tanulók és szülők!

Az Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium által kiadott 2020/2021-es iskolaévre vonatkozó Szakmai utasítás alapján értesítjük önöket, hogy az Arany János Általános Iskola 2020. szeptember 1-től (keddtől) a következő modell szerint működik majd:

  1. Az első oktatási ciklus (1.-től 4. osztályig) oromhegyesi 4. osztálya A és B csoportra oszlik, erről a tagozat tanítója értesíti majd önöket. A többi tagozat nem kerül felosztásra.

A nem felosztott osztályok napi rendszerességgel járnak majd iskolába. Az osztott tagozaton előbb az A csoport (napi 4 iskolai órával), majd pedig a B csoport (napi 3 iskolai órával). A következő héten a csoportok váltást cserélnek, tehát előbb a B csoportba került tanulók jönnek 4 iskolai órára, majd az A csoport tagjai 3 iskolai órára.

A tanítók elküldik majd önöknek a pontos időbeosztást gyermekük osztályára vonatkozóan.

Az a szülő, aki iskolába hozza gyermekét, az iskola épületébe nem jöhet be személyesen, ehelyett a tanító jön majd ki diákjaiért, ennek idejéről pedig a szülővel egyeznek meg.

  1. a második oktatási ciklus tanulói esetében (5.-től 8.osztályig) csak az oromhegyesi 7. osztály az, amely A és B csoportra oszlik, és minden második napon jön iskolába. Amíg például az A csoport hétfőn jön az iskolai tanításra, addig a B csoport otthon marad, és a szaktanárok által küldött feladatokat, tanulnivalókat otthonról végzi távoktatás formájában. Másnap, kedden a B csoport jön iskolai tanításra, az A csoport pedig otthon marad, és távoktatásban vesz részt. Tehát az A és B csoport felváltva jön iskolába minden másnap.

Az oromhegyesi 7. osztály kivételével a többi felsős osztály minden nap jön iskolába, és nincsenek A és B csoportra osztva.

Az első és a második oktatási ciklus minden tanulója kötelezően maszkot kell, hogy hozzon magával az iskolába. Minden további utasítást az első iskolai napon kapnak majd a tanulók az osztályfőnöküktől és a tanáraiktól. Kötelező ugyanakkor a tanulók közötti távolságtartás betartása (tehát: a fizikai kontaktus kerülése, pl. üdvözléskor a kézfogás stb. kerülése). Az iskolaépületbe való belépés után a diákoknak kötelező belelépniük a fertőtlenítős lábtörlőbe, ezzel fertőtlenítve a lábbelijüket, és le kell fertőtleníteniük a kezüket is (a fertőtlenítőszert az iskola bejáratánál biztosítjuk, a kézmosás pedig érkezéskor és étkezés előtt kötelező).

A tanulóknak saját tantermük lesz, amelyben a tanítás és a szünetek ideje alatt tartózkodnak.

Megkérjük a szülőket arra, hogy gyermekeikben tudatosítsák a távolságtartás betartásának fontosságát, valamint minden egyéb óvintézkedés betartását annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a diákok és a tanárok esetleges megbetegedésére. Minden teendőről az osztályfőnök is elbeszélget majd a tanulókkal az első osztályfőnöki órán, de szükséges lehet a folyamatos emlékeztető az iskolába indulások alkalmával.

Iskolai uzsonna rendelésére idén is lesz lehetőség, de csak a második tanítási héttől érkeznek majd az uzsonnák, mivel az első héten az osztályfőnökök begyűjtik az összes ehhez szükséges dokumentációt a tanulóktól.

Mindenkinek sikeres 2020/2021-es iskolakezdést kívánunk az óvintézkedések betartása mellett!