Szent Márton napi lámpás felvonulás

November 12-én, hétfő délután az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és az Arany János Általános Iskola szervezésében Szent Márton napi lámpás felvonulásra hívtuk meg iskolánk tanulóit, szüleiket és mindazokat a kedves vendégeket, akik részt akartak venni e szép hagyomány megünneplésében.
A program a művelődési egyesület előtt kezdődött, ahol iskolánk tanulói, óvodásaink, szülők, nagyszülők és pedagógusok gyülekeztek. A séta a hideg, szeles idő ellenére kellemes hangulatban telt, majd iskolánk előcsarnokában rövid megemlékezéssel és egy animációs film megtekintésével zártuk a rendezvényt.
A megemlékezésből megtudtuk, hogy Szent Márton szülőhelye a mai Szombathellyel azonos.
A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát. Katonaként egy nélkülöző koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Saját köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban.
371-ben Mártont Tours püspökévé választották, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodás tettek és gyógyulások kísérték.
Példaértékű számunkra, amit Márton képviselt, hiszen a jóságra, békességre, segítőkészségre, embertársaink megbecsülésére napjaink elanyagiasodott világában égetően nagy szükség van.

Képek

                                                                        A beszámolót készítette: Kádár Judit tanítónő