Gyermekhét – szerda, 2017.10.04.

Támogató:

 

Együtt az iskola és Öko-nap

Október 4-én az Arany János Általános Iskola öko-napot tartott Oromon, melyen a helybéli tanulókon kívül az intézmény tóthfalusi és oromhegyesi diákjai is részt vettek. A környezet- és egészségvédelemmel kapcsolatos programokat az iskola tanárai közül Fejős Edina, Kukli Šćekić Tijana, Hóli Tóth Ugyonka Erika, Takács Anasztázia, Solymosi Katalin és Rakin Nikola, Lazarević Miladin készítették elő. Az alsósok kvízben mérték össze tudásukat, az újrahasznosítás jegyében kézműveskedtek, valamint megemlékeztek az állatok világnapjáról. A felsős tanulók környezetvédelmi prezentációt mutattak be, minikertet készítettek, érdekes laboratóriumi kísérleteket figyelhettek meg, majd a magyarkanizsai Vöröskereszt elsősegélynyújtó előadását tekintették meg.

Az ökológiai témájú foglalkozásokkal párhuzamosan a diákoknak lehetőségük volt sportolni is.

Az esemény megvalósulása egy nyertes pályázatnak köszönhető, melyet a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság hirdetett meg. Tárgya az általános és középiskolai oktatási és nevelési programok, ill. projektek társfinanszírozása volt. A program célja a jövő polgárainak jellemformálása az ökológia és sport segítségével, melyre az iskola egyre nagyobb hangsúlyt fog fektetni jövőbeni akciói során is.

Képek

Video: