Az elsősök felvétele a Vöröskeresztbe, 2017.05.08.

Május 8-án a Nemzetközi Vöröskereszt napja alkalmából szervezik meg minden évben az új tagok felvételét a Vöröskereszt szervezetébe.  Az idei évben iskolánk mindhárom épületében pontosan ezen a napon került sor erre a rendezvényre.                                                                                                         

Oromhegyesen ez az esemény alkalmi műsor keretében valósult meg, melyen az iskola diákjai mellett részt vettek a magyarkanizsai szervezet képviseletében Hodik Erzsébet és Cseszkó Mónika, valamint három helyi aktivista is. Az ünnepségen dalok, versek, hangszeres zeneművek csendültek fel, és természetesen az elsősök fogadalma. Az új tagokat üdvözölték a megjelent képviselők, majd egy rajzfilm segítségével megismertették a gyerekekkel a szervezet megalakulásának történetét és a fő feladatait, ezek után pedig átadták a számukra készült ajándékcsomagokat.

 

A Vöröskereszt által hirdetett A vér életet ment rajz- és irodalmi pályázaton iskolánk tanulói ismét kiválóan szerepeltek.

A következő eredmények születettek:

Képzőművészeti pályázat:

  1. hely

Körmöci Máté(1. osztály, O)

Tóth Horgosi Dávid (1. osztály, Tf)

Hubai Enikő (2. osztály, Oh.)

Püspök Anett (3. osztály, Tf)

  1. hely

Dubičanac Kornélia (1.osztály, O)

Sáringer Roland (2. osztály, Oh)

  1. hely

Vajda Blanka (4.osztály, Oh)

Böröc Sára (4. Osztály, Oh)                                                                       

Irodalmi pályázat:

  1. hely

Rózsa Heléna (4. osztály, Tf)

Borsos Ramon (7. osztály, O)

Pósa Henrietta (8. osztály, Oh)

  1. hely

Szabó Dorina (5. osztály, Tf)

  1. hely

Milutinović Loretta (5. osztály, O)