Gyermekhét, Orom, 2015.10.08. csütörtök

A CSÜTÖRTÖKre tervezett öko- és sportnap helyett (a hűvös, szeles, esős időjárás miatt) a pedagógusoknak improvizálniuk kellett.

A megszokott és mégis minden nap más reggeli tornát követően (melyet ma is újabb páros vezényelt, ezúttal Kádár Barbara és K. E. tanulók) az alsós tanulók társasjátékoztak és csereberét hirdettek, ki-ki elcserélhette megunt játékszerét, műanyag állatkáját, kiasutóját vagy éppen szalvétagyűjteményének egy-egy darabját.

Idejükből még arra is futotta, hogy ünnepélyes keretek között felvegyék az elsősöket a Gyermekszövetségbe.

Az ünnepség végén a helyi közösség tanácsnokai finom cukorkával vendégeltek meg minden gyermeket.

A felsősök számára is érdekes tevékenységet találtak ki a tanárok: az iskola tornatermében vegyes csapatokban mérkőzve ügyességi és váltójátékokra került sor. A feladatok között szerepelt ugrálókötelezés, rák- illetve pókmászásban labdahordás, karikaterelés stb. Minden feladatot nagy kacagás kísért, a csapattagok pedig igyekeztek a legügyesebben és leggyorsabban végrehajtani a feladatokat. A diákok számára külön örömet jelentett, mikor a műszaki és az angoltanárnők is beálltak közéjük. A cukorkából a játékok végén a felsős tanulók is részesültek, mindenki elégedetten ropogtatott.