Farsang és Valentin-nap Oromhegyesen, 2015.02.13.

2015. február 15-én tartottuk meg az oromhegyesi iskolaépületben a hagyományos jelmezbált, melyen részt vettek iskolánk alsós diákjai, valamint az 5. osztály képviselte a felsősöket.

       A rendezvényt vidám versekkel és énekkel nyitották tanulóink, amelyet Bata Lara tánca tett színesebbé.  Majd a jelmezek felvonulása következett. Ebben az évben is jobbnál jobb, ötletesebbnél ötletesebb maskarák jelentek meg a kifutón. Miután az osztályok sorban bemutatkoztak, kivonultak az udvarra, ahol már a felsős diákokkal együtt elégették a gyerekek készítette szalmabábot. Közben vidám dalokat énekeltek, télűző mondókákat kántáltak.  A bál csúcspontja a fánk „megjelenése” volt, amit lelkes nagymamák készítettek, név szerint Utasi Zsófi néni, Remete Erzsi néni, Bata Erzsi néni és iskolánk szakácsnője Almási Tünde. A finom étek után folytatódott a mulatság, a tánc, ahol népszerű zeneszámokra lejtettek a diákok.

Köszönetet mindenkinek, aki részt vett és elősegítette a sikeres megvalósítást.

Fogalmazások: Farsang volt az iskolában

A tanulók Valentin-napi üdvözleteiket is továbbíthatták.