Nőnap

A Kis Ferenc Általános Iskola Oromhegyes-Orom pedagógusai, diákjai idén is színvonalas műsorokkal tették emlékezetessé a nőnapot.

Az oromhegyesi épületben március 6-án került sor az ünnepségre, melynek színhelye az intézmény színházterme volt. A rendezvény látogatottsága – az elmúlt évekhez hasonlóan – népesnek bizonyult:  sok anyuka és nagymama jött el, hogy megnézze, meghallgassa a műsorban szereplő gyermekét, unokáját. A műsor-össszeállítás célja az volt, hogy az alsós és felsős diákok bemutassák tehetségüket, rátermettségüket, ugyanakkor egy kis színt, üdeséget lopjanak minden nővendég szívébe.

Oromon 2014. március 9-én, vasárnap tartották meg a nőnapi műsort a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagytermében. A nézők szerb és magyar nyelvű anyák napi szavalatokban, vidám néptáncban, népdalban, verses-zenés összeállításban gyönyörködhettek. Emellett hallhattak fogalmazásokat az édesanyákról, volt gyermeklakodalmas és ünnepi verses összeállítás a felsős diákok részéről, fellépett Csányi Zoltán és kis zenekara, az iskolakórus, és bemutatkoztak a kis zongoristák is.

Tóthfaluban hétfőn, március 10-én ünnepelték a nők napját. Az alsós és felsős diákok szavalatokkal, énekekkel fejezték ki azt a szeretetet, tiszteletet, amit az édesanyjuk, nagymamájuk iránt éreznek. A közönség minden műsorszám után lelkes tapssal juttatta kifejezésre tetszését.

Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez!

      RÁ